Élet a halál után. A temetők élővilága

by Molnár V. Attila

Paper Book, 2018

Status

Available

Call number

Kultúrtörténet M-83 PIROS

Publication

Debrecen DE TTK Növénytani Tansz. 2018

Physical description

213 p.; 24 cm

ISBN

9789634900474

Barcode

389

Library's review

A temetők tudományos vizsgálatának szükségessége egy 2013-as törökországi kirándulás során fogalmazódott meg bennem és nemsokára ez lett Löki Viktor – remélhetően idén megvédendő – egyetemi doktori értekezésének tárgya. Jelen kötet a témakörben végzett
Show More
kutatásainkat igyekszik összefoglalni, kiegészítve a témával már azt megelőzően foglalkozó szaktársak adataival, munkájával. A Kárpát-medencére, Dél- és Nyugat-Európa számos országára, valamint Törökországra és Azerbajdzsánra kiterjedő terepi adatgyűjtésbe számos kollégánk bekapcsolódott, akik a kötet egyes fejezeteinek szintén társszerzői lettek. A könyv anyagának gerincét az utóbbi évek során 17 országban tett kutatóutak szolgáltatták, amelyek során összesen csaknem 2800 temetőben mértük fel az ott található természeti értékeket, legrészletesebben Törökország és hazánk temetőit vizsgáltuk. Ezen kívül e kötetben igyekeztünk összegezni a temetők elővilágával kapcsolatos legfontosabb nemzetközi és hazai szakirodalom eredményeit is. A 216 oldal terjedelmű könyvet több, mint 350 (jórészt színes) fénykép illusztrálja. A könyv magyar nyelven íródott, de az ábrák feliratai és az egyes fejezetek összefoglalói angol nyelven is megjelentek.
Show Less
Page: 0.1523 seconds